Közvetített üzenet a vezetőknek

2025, június 24., kedd 22:00 - @Hjugo Authors

Üzenet közreadásának eredeti dátuma: 2025.06.24.


Szép napot, szeretetgombócok! Itt van a napi közvetített üzenetetek. Lássuk, mit szeretnének ma átadni – ez az üzenet kifejezetten a vezetőknek szól.


Az emberek vezetésének lényege nem az, hogy erőlködve próbáld irányítani őket, hanem az, hogy olyan példaképpé válj, akire mások önként tekintenek fel. Könnyű helyzeteket elemezni, és ezek alapján jó döntéseket hozni. Ám egészen más szint, ha képes vagy belehelyezkedni a körülötted lévők szemszögébe, és onnan, együttérzéssel, belső tudással, minden érintett tapasztalatát figyelembe véve hozol döntést.

Ha megengeded magadnak, hogy része legyél az események kibontakozásának, akkor tudod: rajtad múlik, hogy minden pillanatban középpontodban maradj, hű maradj önmagadhoz. Ahelyett tehát, hogy másokat vezetnél oda, ahol szerinted lenniük kellene, vezesd önmagad oda, ahol neked a helyed van – abba a belső egyensúlyba, abba a földelt térbe, ahol a döntések természetesen születnek, ahol az igaz cselekvés és a belső igazodás magától értetődő.

Mert ha ebből a térből éled a valóságot, nemcsak magadat vezeted – hanem példádon keresztül másokat is. Minden mozdulatoddal azt mutatod meg, mit jelent a legmagasabb igazodás állapotában létezni – ez pedig csodákat hoz, áldásokat vonz, megfelelő embereket, helyzeteket, lehetőségeket sodor az utadba.

Amikor belső vezetőként tekintesz magadra – amikor megtapasztalod, milyen érzés önmagadat vezetni, önmagad fénye lenni, a saját iránytűd szerint haladni –, akkor tudhatod: ez a belső integritás, ez az erő, ez a bizonyosság az, ami mások számára is világítótorony lehet a sötétben.

Ez nem róluk szól – ez mindig rólad szól. A belső élményeidről, az érzéseidről. Mert amit bent átélsz, azt tükrözi vissza a külvilág. Ha azt tapasztalod, hogy mások nem ismerik el benned a vezetőt, vagy nem úgy látnak, ahogyan szeretnéd – állj meg egy pillanatra, és nézz mélyen önmagad tükrébe. Ez nem róluk szól – rólad szól. Neked kell felelősséget vállalni ezért. Te vagy az, akinek másként kell megjelennie, ha azt akarod, hogy másként lássanak. Változtass a látásmódodon, hogy megváltozhasson az, amit látsz.

A külvilág egy térkép – és minden egyes helyzet, amivel szembetalálkozol, egy útjelző tábla, ami a legmagasabb igazodásod irányába mutat. Ez a térkép időnként riasztó lehet. Ám az, hogy mennyire tűnik félelmetesnek, attól függ, milyen jelentést társítasz hozzá.

Választhatsz: – Tisztelheted és elfogadhatod az emelkedőket, a kihívásokat, a hegyvidékeket, amelyeken keresztül mész, – vagy áldozattá válhatsz. Mindkettő érvényes út. Mindkettőt szabadon választhatod.

Ahogy a lélek fejlődik, egyre inkább olyan utakat választ, amelyek rezonálnak vele. De ez nem jelenti azt, hogy többé nem lesznek nehéz szakaszok. Néha olyan emberek jelennek meg az utadon – ők mutatták meg nekem is –, mint a „banditák”, akik az út szélén várnak, és próbára teszik az erődet.

Ám ezek az emberek nem azért vannak ott, hogy megzavarjanak vagy elriasszanak, hanem hogy segítsenek tisztábban látni: valóban ezen az úton akarsz járni? Ők is útjelzők – arra hivatottak, hogy ráirányítsák a figyelmedet arra, mi van valóban összhangban veled. Lehet, hogy ők mutatják meg: más úton kellene továbbmenned.

Bármi is történik a külvilágban, mindig az a célja, hogy mélyebb belső egyensúlyt találj. Nem kívül kell keresned a visszacsatolást, hanem önmagadon belül. Ne várd, hogy mások megadják neked, amit keresel – te add meg magadnak. Mert spirituális értelemben minden, amire szükséged van, már most is benned van. Ha valamit nem találsz meg magadban, nem fogod megtalálni odakint sem.

Ez az az igazság, amelybe leszülettél – és igen, ez sokszor nehéz. De ugyanakkor rugalmas is. Formálható, átalakítható. Ha elfogadod ezt a valóságot a lehető legteljesebben, és elindulsz azon az úton, amit a lelked vállalt, akkor minden változtathatóvá válik.

Már messzire jutottál ezen az úton. De most mélyebb elköteleződésre van szükség: mélyebb önvizsgálatra, mélyebb felelősségvállalásra. Figyeld meg, mi az, ami hív – és indulj el abba az irányba.


(A csatorna itt megszólal:) „Most csak megkérdeztem, hogy kiket is csatornázok pontosan. Ők az Intergalaktikus Csillagszövetség.

Ha nem ismeritek őket: ők olyanok, mintha nemzeti szinten működnének, míg a Galaktikus Föderáció inkább tartományi vagy állami szinten van jelen – valahogy így lehetne elképzelni.

És számomra ez egy nagyon fontos új megközelítés. Tudjuk, hogy mindannyiunk életében voltak kihívást jelentő külső helyzetek. Imádom az analógiákat, amiket ma használtak.

Amikor képesek vagyunk leválni arról, hogy ezeket a dolgokat a személyes identitásunk részeként kezeljük, sokkal könnyebb túljutni rajtuk. Különben csak újabb sebeket és falakat építünk – védekező mechanizmusokat, hogy többé ne kelljen szembenézni „veszélyes tereppel”.

Pedig a „veszélyes terep” nem más, mint egy útjelző tábla. Azt mondja: „Nem jó irányba mész. Fordulj másik irányba.”

És néha igenis szükségünk van ezekre a megrázó élményekre – hogy fájdalmon, ellenálláson, zűrzavaron keresztül ráébredjünk: „Ez nincs összhangban velem.”

Lehet, hogy erősebb határokra, nagyobb önelfogadásra, több bátorságra volt szükséged. És ezek a leckék mind-mind a továbbvezető út finomhangolásai.


Ez mára minden. Szeretlek benneteket, és kívánom, hogy szép napotok legyen.


forrás: https://www.youtube.com/watch?v=D6dKl8ZhfWc

napi-csatornázott-üzenettaegangaetz
Creative
This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-ShareAlike 4.0 International License.

Taegangaetz

A Teremtők – Tudatosságotok egyre finomabbá válik

A Galaktikus Föderáció üzenete az Egyesült Államok jelenlegi eseményeiről